Vásárold meg Cofidis expressz áruhitellel!
Leírás
A KROSS Liftie egy könnyű, 20 colos gyermekkerékpár, amelyet a kényelem, a funkcionalitás, és az alacsony tömeg jegyében terveztek. A célja, hogy már fiatal korban megszerettesse a kerékpározást, ezzel ösztönözze az aktív életmódot. Ebben a kategóriában fontos, hogy váz az alkatrészek többsége könnyű legyen, mert egy nem túl nehéz bringával a gyerekek jobban élvezik a kerékpározást. Az a jó, ha az apróság magától, szülői segítség nélkül is képes használni a biciklijét: azaz egy rövid meredekebb emelkedőre önerőből fel tud hajtani, vagy pár lépcsőn fel tudja tolni. Ennek érdekében a Liftie 20 pillekönnyű alumínium vázzal és villával rendelkezik, amelynek köszönhetően a kerékpár tömege mindössze 7,2 kg.
Sajnos a legtöbb gyermekkerékpár esetében a tervezők nem figyelnek arra, hogy a kis ujjak valóban képesek legyenek megállítani a száguldást. A Liftie 20 elöl-hátul minőségi V-fékkel szerelt, és ami még fontosabb, a gyerekek kezéhez tervezett méretű fékkart találunk a kormányon. A hajtás ennél a kategóriánál ugyancsak kulcskérdés: a KROSS a 130 cm körüli testmagassághoz, azaz a gyerek méretének megfelelő, rövid hajtókarokkal szereli ezt a modellt, amit a rövid és nem éppen izmos lábak is el tudnak hajtani.
A 7 sebességes minőségi Shimano váltórendszer lehetővé teszi a különböző terepviszonyokhoz való alkalmazkodást, így fejlesztve a gyerekek képességét, illetve növelve az önbizalmat. A sima futófelületű könnyű gumikülsők ugyancsak a hatékony haladást segítik elő. A több irányban állítható kormány lehetővé teszi, hogy a kerékpár tökéletesen igazítható a gyermek testalkatához. A kifejezetten kis kezekhez tervezett markolatok és a rövidebb elérésű, speciális fékkarok maximális kényelmet biztosítanak a fiatal kerékpárosok számára. És nem mehetünk el szó nélkül a színvilág mellett sem: ezt a bicajt a gyermek garantáltan imádni fogja! A fényezés strapabíró, mivel a tervezők tudják, hogy az élmény hevében a gyerek nem úgy bánik a bicajjal, mint a felnőttek.
A KROSS a Liftie 20 kifejlesztésével egy valódi gyerekbarát bringát hozott létre, amely nagyban növeli a biztonságot és az élményt. Kiváló választás lehet azoknak, akik szeretnék megalapozni gyermekük sportos és egészségtudatos jövőjét.
Méretválasztás segítő:
- Ajánlott életkor: 6-8 év között
- Testmagasság: 115-130 cm
Termékjellemzők
Fék fajtája | V-fék |
---|---|
Alkategória | Gyermek |
Kerékméret | 20" |
Kategória | Gyermek |
Modell év | 2025 |
Sebességfokozat | 7 |
Váz anyaga | Alumínium |
Nem | Uniszex |
KATEGÓRIA* | |
Márka | KROSS |
Modell | Liftie 20 |
Kerék | 20" |
Súly | 7,2 kg |
VÁZ | |
Váz | Alumínium Lite |
Váz anyaga | AL-6061 alumínium ötvözet |
Színválaszték | rózsaszín/grafit matt, menta/fekete fényes, narancs/fekete fényes |
Méret | Uni / OS (10") |
Villa | Alumínium |
GROUPSET (VÁLTÓK, FÉKEK, HAJTÓMŰ, CSAPÁGYAK) | |
Váltófokozat | 7 (1x7) |
Első váltó | - |
Hátsó váltó | Shimano Tourney TY200 |
Váltókarok | Shimano RV200 |
Első fék | V-fék |
Hátsó fék | V-fék |
Fékkar | alumínium |
Kormánycsapágy | 1" a-head, alumínium |
Hajtómű | alumínium |
Középcsapágy | Feimin |
Fogaskoszorú | Sunrun FW-71 14-28T |
Lánckerék | 28T/114mm |
Lánc | YBN |
KERÉKSZETT | |
Első agy | alumínium |
Hátsó agy | alumínium |
Felnik | alumínium |
Külső gumik | Vee Rail 20x1,5 |
FELSZERELÉS | |
Kormány | 540/22.2, alumínium |
Kormányszár | 22.2, állítható, alumínium |
Markolat | kraton |
Nyereg | Kross |
Nyeregcső | 25.4/220mm, alumínium |
Pedálok | kompozit műanyag, prizmás |
*A gyártók minden esetben fenntartják a jogot, hogy előzetes tájékoztatás nélkül megváltoztathassák az itt feltüntetett termékinformációkat, beleértve a felszereléseket, specifikációkat, modelleket, színeket és anyagokat.
Vélemények
Milyen extrákat kínálunk számodra?
Rendelésed leadásakor nemcsak a vágyott termékre, de plusz szolgáltatásokra is számíthatsz tőlünk. Szívesen segítünk, bármilyen problémád, kérdésed van, akár a rendeléssel, akár a szolgáltatásainkkal kapcsolatban. Fordulj hozzánk bizalommal!
A lent felsorolt szolgáltatások elérhetősége termékenként változik, keresd a megfelelő ikon az adott termék képének bal felső sarkában!

Online hitel
Kerékpárt hitelre, online? Igen! Spórolj időt, pénzt, energiát, és igényeld a Cofidis expressz online áruhitelt otthonról, a monitor előtt ülve.
Részletek
Összeszerelve szállítjuk
Levesszük rólad az összeállítás és a beállítás terhét, és szakszerűen üzembe helyezzük új kerékpárodat, hogy minél előbb útnak indulhass vele!
Részletek
31 nap cseregarancia
Használd ki az online vásárlás minden előnyét! Ne félj attól, hogy rossz döntést hozol, hiszen nálunk 31 napig kicserélheted a webshopunkban vásárolt terméket.
Részletek